Szoborpark

Harmadik szoborcsoport - A Vezér fejlődése

Kedves barátom, kimondott nagy öröm véled, eme buja, faragott kőrengeteg árnyai közt tölteni eme kellemes Promenade-t. Minden zug egy újabb tanítást rejt, de a következő sor - tisztelt társam - különösen érdekfeszítő számomra: a munka minden kétséget kizáróan hűen tükrözi azt, ami az emberiség során tanítója, mestere és mintegy vezetője volt az emberiség lelkének. Jótevő pásztorokat látunk, kik mindig megnyitották a jövő kapuját feleiknek, két dologban reménykedve. Egyrészt remélték, hogy az ajtó mögötti világban szebb élet vár rájuk, és midőn visszatekintenek a múltba, elégedetten nyugtázzák, hogy ez sikerült is. Mindazonáltal vájatok csiklandozzák homlokukat, midőn a második célon toporog elméjük; szerették volna ugyanis az utolsó ajtót megtalálni. Micsoda balga dolog, nem igaz? De hát ez gondolkodásmódunk része, tartunk a végtelen messzeségben lévő célunk felé. Nos, mit szólsz kedves barátom; mi? Méghogy látnokok? Jósok? Nyilván úgy gondolod, hogy a jövő kulcsát az ismeri, aki tudja, mi rejtőzik a kulcslyuk mögött. Nos, gpndplkpzz, édes testvérem, ha egy termek sorozatából álló épületben haladsz előre, gondolod, hogy a következő terem kulcsa majd a következő teremben lesz? Roppant ügyes ember zárhatta be azokat a termeket, nem mondom. De a logika megköveteli, hogy az éppen aktuális termünkben vagy esetleg egy korábbiban keressük a következő kulcsát. Ily spekulációk szerint ki nyitja ki nékünk az ajtót? Az, ki legjobban ismeri a jelen termét. Mélyreható látása, rendszerező elméje, és töretlen akarata révén kimerítette, belakta a jelen termét, és mindenki másnál jobban átlátja azt, így nézhet új termek - a jövő - felé. A szoborcsoport korántsem Laokón, mindazonáltal lépjünk közelebb, hogy szemügyre vehessük tüzetesebben eme népséget.