Zár az égbolt

2011. január 19-ével a Fűben alvás jobblétre szenderülésbe oldódott, és 19 hónap éberkóma után megszűnt aktívnak lenni. Ezt úgy írom le, mintha mekkora jelentősége lenne, de azért valamennyi van neki, leginkább nekem.
További ügyködéseim a Légypapíron. Jó éjszakát.

2010. május 16., vasárnap

Nyelvi labor 1 - huzatbaleset

Légy üdvözölve magyar órámon. Tetemes beteges nyelvemmel elejtett tetemet tettem e tetthelyre, tettem menthetetlen eszem eleve elrendelt eleme; kellemetlen.

Vegyük először is a huzat-vonat problémakört. Van ugye a vonat szavunk, ami közel sem szinonimája a huzatnak, pedig azonos képzőt kaptak, és szótövük ugyanazt jelenti: húz ~ von. Aztán a huzatot még szokták cúgnak hívni, német behatás miatt, hiszen egyértelműen a német Zug szó fonetikus maradványa, amit cúgnak ejtünk. Mármost ennek érdekessége, hogy ez a der Zug nem mást jelent odakinn, nyugaton, mint vonatot. Ehhez képest a mi huzatunk (cúg) mégsem azonos az ő vonatjukkal (cúg). Pedig lehetne: becsukom az ablakokat, mert rohadt nagy a vonat… Vagy: százhúsz sérültje van a tegnapi huzatbalesetnek, amelyben két személyhuzat ütközött össze.
De ha már itt tartunk, szót ejtek a vasútról is. Valamikor a múltban elterjedt az a nézet, miszerint a vasút egyenlő vonat. Lószőrt. A vasútnak kizárólag a sínre kellene vonatkoznia, mivel összetett szó, a vas út az eredete. Az út a jelzett, a vas a jelző. Vasúton közlekedek, nem vasúttal. Most a szerelvény is többnyire vasból van, de akárhogy nézem, nem út. Szóljon, aki máshogy látja. A suttyóság még, hogy emiatt létrejött a vasúti sín fogalma is. Tehát síni sín. Csak engem zavar ez? Lehet, hogy a vasutas fogalma kavart még be, mert ő jó esetben nem a sínen tartózkodik, hanem benne a járműben. Aztán valami kitekert logikával végül is eljuthatunk valahová: ha a kamionos kamiont vezet, a vasutas vasutat. Pedig hát nem minden vasutas vezet vonatot //és nem minden vonatot vezet vasutas! :D// de kiindulási alapnak el tudom képzelni. Bár a vasutas ezzel az erővel szintén lehetne összetett szó, vas a jelző, utas a jelzett. Ez is ráreagálhatott a képzavarra.
De ami a lényeg: a huzat nem vonat, a vonat nem vasút, így a huzat sem vasút, és nem is közlekedik sínen, ahogy a sín sem közlekedik sínen. Ammen.

10 megjegyzés:

  1. Roppant érdekes! :) Erre ajánlanék egy kabaré műsort! Itt van: http://www.youtube.com/watch?v=MQVLyGGWrSA

    VálaszTörlés
  2. Végre találtál egy témát Szikhilló amihez tök huje vagyok mi? uj jelszavam az életben: gpndplkpzz!
    Azért engesd meg had spekuláljak a kérdésről én mint nyelvi amatőr. Ahoz hogy idő kell, fény is szükséges, így van ez vonattal, és vasúttal; tulzottan összefolyódtak, mivel nehéz elképzelni vonatot flangálni az országúton, és biciklizni a síneken; amíg a kamionos bár hulye lenne a pusztába menni mégsincs hozzákötve az aszfelthoz: a kamionos foglalkozása a kamionhoz köthető, ő a fő használója, amíg a vasutast ugyanilyen viszony fűzi a vasbul készölt úthoz, amin a vonat maga csupán vmi kis mozgó nagydarab paca. Érted a fizolofiát; a sínnel ne legyen bajod, az csupán a müködési elv megnevezése, egy sínben fut egy rárögzitett objekt, ez nem csak a vasuton létezik, épp ezért kell h legyen megkulonboztetett vasuti sín. Und weeeeee, a hángérien lodzsik iz széjvd

    VálaszTörlés
  3. Aha, a sínes magyarázat helytáll. A vasút meg a vonat oké, hogy összefolyt, de takarodjanak már egymásból. Nem jelentheti ugyanazt, és kész, ennek ellenére sokan azonos szóként kezelik, és ez engem irritál :D A vasutas példám meg már csak szórakozás a szavakkal, nincs sok jelentősége. De a végső lényeg a fontos: a vas út alapvetően sín, és attól, hogy 'egybeírják' még nem változik a jelentése, nem válik hirtelen a rajta közlekedő járművé.

    Ja, és moderáltam a >>gpndplkpzz<< jellegű postodat - hibák eltüntetve, túlságosan szemet szúrt :P

    VálaszTörlés
  4. "...az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas, hogyha nem sok az utas, rögtön megölel." ez meg inkább perverz... :D
    vagy a napiszaros sínbohóc topic.. Ki hallott már olyat, hogy egy bohócnak menetet vágnak a testébe, hogy tudjon siklani a sínen? :D

    VálaszTörlés
  5. Basszki, visszatért a gpndplkpzz! :O
    Én raktam vissza, én hagytam meg, vagy te raktad vissza??? Komolyan nem emlékszem... :S xD
    De jóvan, mostmár úgy hagyom, egye penész :P

    VálaszTörlés
  6. Senki se cenzúrázhat engem. SENKUI!

    VálaszTörlés
  7. ez némiképp ront a komolyságán a dolgoknak...

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés