Évzáró illatát hozza a jövő szele

Srácok, azt hiszem, a Fűben Alvás a végéhez közeledik.
Ébredés következik.
Valaki egyszer azt mondta nekem, álomvilágban élek; csak rám kell nézni...
Egy hosszúnak tűnő, de mégis rövid korszakocska szimbólumává archiválódik a blog - annak a korszaknak, amelyik az útkeresésről szólt. Önismereti hullámhegyek és -völgyek tajtékzanak most a parton, ahol minden lenyugszik. Magamra találtam, látom az utamat, tudom, hogy jó úton járok, és azt is, hogy segítenek nekem. Ráadásul: van idő - ez az, amit kevesen fognak föl vagy fogadnak el mostanában; ez a kulcsa a kiteljesedésnek és a beteljesülésnek. Hangozzék bármilyen fellengzősnek vagy erőltetettnek, én tudom, hogy ezzel mit akarok, és ez a lényeg.
Fontos dolgokra döbbentem rá az utóbbi hónapokban, az érettségi utáni időszak pedig döntően megváltoztatta a gondolkodásomat, méghozzá gyorsan és alaposan. Események és állapotok sora, írások, álmok, élmények, érzések alakították ki a valaha volt legerősebb énemet, amely (hiszem, hogy) képes felülemelkedni saját Egómon, mint természetszerűleg emberi gyarlóságokkal sújtott személyiségen, és az igazabb oldalam vezet majd további utamon.
Jelenlegi állapotom és jellemem szempontjából ez a blog már nem alkalmas arra, hogy engem közvetítsen.

Vittorio sem igényli már egy csapongó elme figyelését és figyelmeztetését, a csapongó elmének sincs már maradása, mindketten elhagyhatják ezt az álomvilágot, úgy hiszem.
A visszavonulás előtt persze még helyet kap néhány elkerülhetetlen bejegyzés, egészen 100-ig. Illetve Vittorionak megadom a jogot (kényszerítem!, bocsánat: megkérem alássan), hogy a 101. postot ő intézze hozzám, hozzátok és a bloghoz, társszerzőként és Vergiliusként.
Méltó búcsút rendezek a Fűben alvónak, azt elhihetitek.
De ezzel még nincs vége!
Hiszen az nem lehetséges, hogy leszámoljak az írással, sőt. Önkifejezésem legfőbb eszköze új szellemiséggel átitatva tovább él, és szövöget majd új szálakat, csomókat a világhálóba. Nem is gondolnátok...
Az új műsor új közönséget is igényel, és lehet, hogy a régit eltaszítja, nem tudom. Nem izgat, hogy tudjam.
Advent kezdődött tehát - várakozunk. Van mire.