Óda a Nyár ellen avagy az Izzadás

Búgok! Mert víz nem az égben

csak fáradt testem szegletében

sétál szépen a mocskos kéjenc

lészen bűzös teher. Éljen!

Bőgtem. Felhőt látok. Ál-

felhő az, erőtlen fátyol, csak száll

a magasba tagava az ár-

adatot, mit délidőben megkívánok.

Már a lég hullámzik, pezseg, habzik

Víg népeknek lebeg lagzik

havának derekán. Remek az, remek

ámde nekem más levek

Kellenek mint ezek bőrinek kútjai

ömlesztenek szűntelen redőik útjain,

zugoknak hámjain; hányinger követ

Tépi az egészség adta kis örömet.

Uranus! Oldozást! Nyiss

csapokat az égen. Hamis papok

kik kánikula-totemeket imádnak

Testgyümölcs facsart levében tanyáznak

Száradjon a fagytól verítékgólemek

Az ég legyen forrása tajtékzó tengerek

vízének, s elhal a káromlás, szálljon az ének

Fellegtől vadregényes, büszke, őszi képek.