Reggeli Séta (Prologue)

Megfigyelted-e már ember, hogy mennyire rászorulsz arra, hogy fantasztikus jellem legyél ha arról környezetedben nem tud senki? És mennyire unalmassá válsz ha úgy hiszed, nekik már bizonyítottál? Isten elénk tárta a nagyvilágot amiért már jópárszor megkövezték de hát ez van; belépünk és sarkunk a küszöböt szagolja, szemeink a körülöttünk lévő új embereket elemzi. Aztán ráébred. Nahát mennyi sekélyes gondolkodású szerencsétlen idióta! Irigységgel néz rájuk az elme, és közbe lopva oldalra tekint, merre kószálhat a jó kis megszokott társasága. Második pillantás, harmadik, negyedik: keress, keress, és megtalálod közönséged. Közönséget elébb, szórakozást majd, s szép hosszú az út amíg az ezres idegenből egy ismerős lesz. De ott még nem tartunk. A Promenade kedzetét veszi a maga kellemes, nyugalmat árasztó stílusában. Hass rám világ és én mindent lejegyzek mit átszűrt lelkem. Egy-egy lépés, egy-egy hatás. Megannyi csoda, zavar, köd, és tisztaság. Teánk gőzölög még balunkban, s jobbunkon virít a sétapálca. Elengedte sarkunk a küszöböt.