Kimerültség

Botzee naplója. Csillagidő 20100210, ahogy gépírás óráról megmaradt.

Avagy február tíz.

Két éjszakai gyármunka és 48ból 6 óra alvás után, végre haza érek reggel 7kor. Irány az erkély. A fülemben még mindig Kispál ordít, és a Borz. A Nap épphogy a közeli paneltömbök alatt jár, a rózsaszín már feloldódott a horizonton, bekékül az ég, és én végignézem. Az egyik panel árnyéka magasan az előtte lévő kéményfüstjében vibrál,
így halad át a fény a város leheletén.

Öngyújtóval játszadozom: sokéves galambürüléket pörkölök az erkély fakorlátján. Megvárom, míg átégeti magát pár napsugár a hidegen és a füstön, és én is rágyújtok, tisztelegve a derengő csillagfény előtt – de megalázva a tüdőmet. Jól esik az agynak, a testnek, a léleknek a szer vérbe áramlása, mivel már mindenem tele van mindennel.
Hiába az űrbéli gázgömb próbálkozásai; mínusz 3 fok kínozza a testemet. Lábujjamat munka óta nem érzem, a kezemet is talán csak a parázsló cigaretta tartja langyosan. Egy héten egyszer megérdemli. Közben várom a fizetést, és még mindig szemezek a Nappal, füsttel, lenti buszokkal. Megjön az sms – 32000 Ft átutalva a számlámra, amin előzőleg annyi lehetett az egyenleg, mint a külső hőmérséklet. Első gondolatok: mire kéne elverni. Persze pontosan tudom, hogy már mindent kiszámoltam napokkal ezelőtt, és aszerint semmire sem verhetem el. Sőt, a pénzem ver el engem, de elég csúnyán.
Kifizetem a túlélésem kívülről elvárt részét, a maradék pedig a kaja lenne.
Egyelőre olybá tűnik, hogy egy hatalmas kérdőjelet kell egész hónapban ennem. Valahogy csak lesz…
Este Kovi és Ibolya? Ha Szegeden lesz…

A nikotin befejezi az ernyesztést, a Kispál szám [Ha ez a vég] véget ér, ideje visszavonulni a szobába. Ismeretlen eredetű muslincák üdvözölnek, gyilkos pillantásokkal viszonzom kedvességüket. Erőm nincs csapkodni, majd a macska leöli őket. Lassan a kabátot, sálat is leveszem – majd. A hazaút és az osztálytalálkozó tartja bennem a lelket egy szál áttetsző damilon.
Vajon mi kell, ahhoz, hogy ez elszakadjon?
Még kevesebb alvás? Még kevesebb pénz?
Vagy még kevesebb Celsius fok?

Nem. Semmi nem szakítja el. Mert van hova mennem, van mit hallgatnom, és vannak, akik mindig körülvesznek. Diákéletem édes-savanyú mártás.
Napfénytenger a szobában! A változatosság kedvéért nem alhatok bele; már megint menni kell…